1. Rész

- Mi? Ezt muszáj megnéznem - mondtam elhűlve a telefonba - Mi is a neve? 
- A google-be írd be. Már bezártam az oldalt.
- Oké - és már ütöttem is be a gépbe. Kidobta a linket. Határozottan rákattintottam. És akkor ott volt. Ott volt Ő. A beckstage belépő. - ÁÁÁÁÁÁÁÁÁ! Uram atyám! - sikítottam fel. Még jó hogy felsikítottam. Egyáltalán nem mindennapi, hogy ingyen beckstage belépőt lehet nyerni egy koncertre. Főleg nem az R5 koncertjére. Miután újra visszatért az eszméletem kiadtam az utásítást. - Oké Brook. Azonnal gyere át.
- Oké megyek. Ezt semmiképp sem hagynám ki. - aztán kinyomta.
Ledobtam a telómat az ágyamra. Aztán utána vetettem magamat is.Még mindig sokkos állapotban voltam. Az R5 a kedvenc együttesem. Egyszerűen imádom őket. Minden cuccom R5-ös. A párnám, a takaróm, a teló hátlapom, a kulcstartóm, a falam (tudod a poszterek). És van még egy tök jó nyakláncom is. 

Mindig rajtam van. Sosem veszem le. Na meg persze pár pólóm is ilyen. Az a jó, hogy én és a legjobb barátnőm egyformán oda vagyunk értük, úgyhogy ez a jegy mindkettőnket lesokkolt. A sokat jelentő gondolatmonológomat a csengő szakította félbe. Felpattantam és leszaladtam a lépcsőn. Rögtön fel is téptem az ajtót. Meg akartam szólalni, hogy "Ilyen hamar ide is értél?", amikor megláttam, hogy ki áll az ajtóban. Elakadt a lélegzetem. Dave volt ott, azzal a lélegzetelállító sérójával.
- Heló Beth! Ez a tiéd?Gördeszkázni voltunk a haverokkal a pályán. Ott csillogott a földön. Gondoltam elhozom, mert hasonló van neked is.- aztán átadta a gyűrűt.

Pár másodpercig néztem majd sikítva a nyakába ugrottam.- ÁÁÁ. Köszönöm, köszönöm, köszönöm! Nem is tudod mit tettél! - szálltam ki a karjaiból. Ő csak meglepetten nézett rám. Na és ekkor jöttem rá, hogy mit tettem. Jesszusom, én átöleltem Dévet! Úgy vágott belém a felismerés mint, ha agyonvágtak volna, de azért fojtattam. - Az apukámtól kaptam a 16. szülinapomra. Még mielőtt a - de itt elcsuklottt a hangom. Hogyan is folytathattam volna? Még mielőtt az a szörnyű baleset bekövetkezett volna. Nemrég volt. Konkrétan 7 hónapja. Szerencsére már feldolgoztam. Legalábbis eddig azt hittem, de most kiderült, hogy legbelül még mindig ott motoszkált valami. És pont most akart felszínre törni. Éreztem, hogy könnyek szöknek a szemembe, és szépen lassan végiggördülnek az arcomon. Ekkor Dave fogta magát és átölelt, aztán elkezdte simogatni a hátam. Nem szeretem, ha gyengének néznek. Nem szeretem, ha gyenge vagyok. Próbáltam erőt venni magamon, de csak pár perc múlva tudtam feleszmélni. Ekkor eltoltam magamtól Dave-et és letöröltem a könnyeimet. Majd egy kicsi szünet után megszólaltam.
- Köszönöm.
- Mit köszönsz?- mosolygott rám kedvesen Dave.
- Mindent. 
- Á semmiség.
- De tényleg. Nekem ez nagyon sokat jelent. - néztem bele jelentőségteljesen a két gyönyörű mélybarna szemébe. És ez teljesen elkábított. Akkor ott azt hittem lehet még valami. Lehet még valami köztünk. Közte és köztem. Elkezdett közeledni felém az arca. És ekkor valami jobbról odaordított hozzánk.
- Sziasztok. Nem is tudod Beth hogy mennyire elfáradtam - lihegve fogta sz oldalát. Zavartan elléptem Dave-től. 
- Még egyszer kösz mindent.
- Szívesen. - Mosolygott rám, és egy puszit nyomott a homlokomra. Majd ellépett tőlünk és eltűnt a többi utca közt. Én csak néztem utána a semmibe, amikor Brook kizökkentett a merengésből. 
- Na Beth! Nem akarunk bemenni? - és ekkor feleszméltem az egészből. Rájöttem, hogyha Brook nem lép közbe akkor talán történt volta valami. Valami, amire már 9. óta vágyom. És akkor feljegyeztem magamnak, hogy fent nefelejtsem el majd leordítani a fejét.

cica 1